Kedves Barátunk!

Ha van otthon két régi képeslapod a Balatonról, az egyik Tihanyt, a másik pedig Badacsonyt fogja ábrázolni. Emiatt mikor 2021-ben úgy alakult, hogy véget ér a csapatunk egyik legfontosabb eseménye, a Szigligeti Félmaraton és közel 10 település várt arra, hogy áttegyük hozzájuk az őszi székhelyünket, nekünk csak egy helyszín lebegett a szemünk előtt: Badacsony. És 2022 után úgy gondoljuk, hogy egy ikonikus helyszínt találtunk meg, mely méltó párja lehet a Tihanyi Félmaratonnak, és méltó folytatása lehet az egykori Szigligetnek.


2022-től egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a két félszigeten található eseményünkre - erről a későbbiekben be fogunk számolni. Éppen emiatt örömmel osztjuk meg Veletek, hogy 2023-ban május 20-án kerülhetjük meg összesen 8-féle távon az északi part tanúhegyeit a futniszep.hu legnagyobb pályáján, hiszen a versenyünk azon kevés hazai verseny közé tartozik, ahol csak a 42K esetén kell kétszer ugyanazt a nyomvonalat teljesíteni, annyira óriási területet járunk be újra! Na, de nézzük, mit biztosít a csapatunk tavaszi gyöngyszeme?

  • 8-féle táv: 400M, 3K, 7K, 12K, 21K, 21K páros, 42K, 42K páros
  • saját gyártású cipőfűző dísz a saját távoddal! A befutoerem.hu gyönyörű kis emléke veled fut tovább, ha regisztrációkor kérsz belőle!
  • az eredeti szív formájú érem a befutóérem.hu műhelyünktől
  • a megszokott színvonalon is emelve még széleskörűbb frissítést
  • ingyenes gyerekprogramokat
  • ruhatárat
  • egészségügyi biztosítást
  • kiállító barátainkat
  • opcionálisan egyet a versenynek emléket állító felső kategóriás, egyedileg szublimált mezből, melyet ugyancsak a befutoerem.hu műhelyünkben terveztünk és gyártottunk (ez mondjuk a készlet erejéig tart…)
  • lényegében egy egész napos session-t a barátokkal, családdal Badacsony központjában, ahol a parkot építjük be egy egész napra
  • isteni Laposa borokat a futás utáni koccintáshoz, nem beszélve az utána tartott buliról, ahol legkedvesebb dj barátaink zenélgetnek kicsit. Úgy egész éjszaka kb…
  • az első 400 nevező közül minden másodiknak egy palack Laposa bor
  • Hableány Bisztró és Borbár: 10% kedvezmény a rajtszám felmutatásával a szűkített étlapból a verseny napján
  • Hableány Bisztró és Borbár: a helyszínről elvihető borok kedvezményesen
  • minden indulónak egy palack Viwa Vitamin Water
  • illetve sok más, amiket a social felületeinken fogunk megosztani veletek, ezért kövessétek őket.
  • Facebook: @badacsonymaraton , Instagram: @badacsonymaraton

Tehát a lényeg: #otttali

A teltházas évek ellenére jövőre sem emelünk létszámot (1500 fő), emiatt annak érdekében, hogy értesülj minden infóról, kérjük, hogy igazold vissza az ESEMÉNY-t.

Részvételi díj mez nélkül

400M Babyrun
  • 1-200 főig: 2995 Ft

3K
  • 1-100 főig: 5 995 Ft
  • 101 fő felett: 6 995 Ft

7K, 12K, 21K, 21K Páros (páros esetén/fő)
  • 1 - 500 főig: 8 995 Ft
  • 501 - 1000 főig: 9 995 Ft
  • 1000 fő fölött: 10 995 Ft

42K, 42K Páros (páros esetén/fő)
  • 1-500 főig: 11 995 Ft
  • 501-1000 főig: 12 995 Ft
  • 1000 fő felett: 13 995 Ft

Egyedi szublimált mez a befutoerem.hu műhelyéből: 2495 Ft

Szezonbérlet

A legjobban akkor jársz, ha bérletes leszel, mert ebben az esetben a legjobb áron tudod bebiztosítani magad a futniszep.hu 2023-as szettjére:

Tihany & Badacsony

  • a II. Trigo Badacsony Félmaraton és Maratonra 2023. május 20-ra,
  • valamint a IX. Mapei Tihanyi Félmaratonra 2023. szeptember 30-ra
  • a kettő együtt: 16.995.-

Tihany & Badacsony & Bringázzunk Egyet

Hogyha érkeznél mind a három 2023-as eseményünkre és kíváncsi vagy a 2022-ben indult biciklis túraversenyünkre, a Trigo Bringázzunk Egyet-re 2023. június 17-én vagy 18-án (akkor kerülöd a Balatont, amikor szeretnéd, miközben végig kóstolod a legjobb gasztro pontokat a Qr-kódos pecsétekért), akkor egyben a 3 esemény: 22.995.-

Ötpróba program

Eseményünk az Ötpróba program pontgyűjtő állomása is egyben! Aki a rendezvényünkön regisztrált Ötpróbázóként vesz részt, a teljesített távtól függően pontokkal gazdagodik - ezeket pedig idővel garantált jutalmakra válthatja be.
Fontos, hogy a nevezéskor ne felejtsd el megadni az Ötpróba-azonosítószámodat, csak ebben az esetben tudjuk igazolni a teljesítésedet.
Ha még nem vagy Ötpróbázó, de szeretnél azzá válni és már nálunk megkezdenéd a pontgyűjtést, itt tudsz regisztrálni rá: https://otprobaparizsba.hu/



Szeretettel vár,
A futniszép csapata

Az esemény adatai

A regisztráció befejeződött
A regisztráció befejeződött
logo

 

logo